Magyari Éva

IngatlanAngyal

Telefon: 30 966 1035

E-mail: info@ingatlanangyal.hu

Honlap: https://ingatlanangyal.hu

 

Közgazdász, tanácsadó és coach diplomákkal, multinacionális karrier és Dániából történő hazaköltözés után döntöttem úgy, hogy saját vállalkozásba kezdek. Azzal a céllal, hogy ingatlan eladóknak segítsek hatékonyan eladni lakásukat vagy házukat. Ehhez többek között a home staginget hívom segítségül. Ugyanakkor közgazdászként a számokra is nagy hangsúlyt fektetek, hiszen a ráfordítás és a megtérülés kulcsfontosságú. Ez egy holisztikus munka, amiben az ingatlan és az eladó felkészítésével is foglalkozom, felhasználva a multi világban tanultakat, valamint tanácsadói és coach kompetenciáimat is.

A home staginget 2014-ben ismertem meg saját ingatlan eladásom kapcsán, majd ezt követően 2015 elején az elsők között tanultam Magyarországon az ingatlan felkészítést. Teljesen beleszerettem ebbe a koncepcióba. Tudásomat igyekszem folyamatosan fejleszteni. Ezért is örülök, hogy létrejött a Magyar Home Staging Egyesület.

Hiszek abban, hogy minden ingatlan eladásánál meg lehet találni a hatékony eladás felé vezető utat. Elsősorban a klasszikus home staginggel foglalkozom, és a megbízó lehetőségeihez mérten hozzuk ki a legtöbbet az adott ingatlanból. Nagyon jó érzés látni, ahogy párhuzamosan az ingatlan felkészülésével, az eladók is „átalakulnak”, és megértik, milyen gondolkodás és hozzáállás kell a sikeres eladáshoz.

Az a célom ezzel a tanácsadói munkámmal, hogy minél több, szép, igényesen felkészített ingatlan kerüljön az ingatlanpiacra és emelkedjen a hazai ingatlan adásvétel színvonala.

REFERENCIA