Milliókkal többet ér az ingatlanod, mint azt most gondolod! Hogy mit kell tenned azért, hogy el is tudd adni annyiért? A kérdésre a helyes válasz: a Home Staging!”

Két közgazdász diploma, 11 multinál eltöltött év után egy pálfordulatot vett az élete és eldöntötte, hogy innentől kezdve csakis olyan dolgokkal fog foglalkozni, amit szenvedéllyel és szívvel-lélekkel tud csinálni. Ez 4 évvel ezelőtt történt, és sokan nem is értették a környezetében, hogy mi történik, furán néztek rá, hogy otthagy egy biztos menedzseri állást egy most induló vállalkozásért, amire ki tudja, hogy milyen jövő vár.

Hatalmas volt a lelkesedés az elején, és habár másoddiplomáját vállalkozásfejlesztés szakon szerezte, mégis számtalan nehézség állta útját a Kislakás Invest felépítése során, melyet férjével közösen vezettek. Mostanra már több mint 50 lakásbefektetési projekt van a hátuk mögött, emellett számtalan Home Staging tanácsadásban segítették Ügyfeleiket. Főként ingatlanbefektetésekkel, ingatlanfejlesztéssel foglalkoznak, kiemelten ingatlanok megvásárlásával majd továbbértékesítésével, több befektetővel kapcsolatban állnak ingatlanfejlesztési és -befektetési projektek kapcsán.

Szárnyalások és hullámvölgyek azóta is vannak, de ezt a karrierváltást még mindig élete egyik legjobb döntésének tartja, főként azért, mert ez nem csak vállalkozásépítésről szól, – „emellett egy olyan önismereti utat jár be az ember, amit alkalmazottként valószínűleg soha nem tudott volna megtapasztalni”.

A Home Staging és a lakberendezés egyfajta hazaérkezést, beteljesedést jelent számára, hiszen itt minden eddigi tudását, tapasztalatát egy helyen tudja hasznosítani:

  • a Home Staging nem csak lakberendezésről szól, hanem szigorú költségvetésről is – ehhez a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán megszerzett elméleti és gyakorlati tudás sok segítséget ad, míg a Nyugat-Magyarországi Egyetemen szerzett vállalkozásfejlesztési másoddiploma a cég folyamatos fejlesztésében nyújt támaszt

  • 6 évig egy multinacionális banknál vállalkozói hitelekkel foglalkozott, így rálátott számos cég működésére, ami rengeteget segít a lakások szerződéskötéseinél, a hitelezésben, a pénzügyi és jogi területek átlátásában.

  • Ezután 5 évig termékfejlesztési menedzserként dolgozott egy biztosítónál, legfőbb feladatai közé tartozott a termékek bevezetése, megfelelő marketing kialakítása, projektek kezelése, folyamatok menedzselése, ami számtalan alkalommal segít a mostani ingatlan projektjek menedzselésében is. Már akkor megérezte, hogy szinte zsigereiben van a fejlesztés és az értékteremtés.

  • Időközben – a kreatív szakmák iránti érdeklődésének köszönhetően – számos egyéb képzést elvégzett: lakberendezést, stílustanácsadást, online marketinget, home staginget tanult, aminek mindegyikét használja jelenlegi hivatásában.

Szakmájában kiemelkedik az alábbi területeken:

  • Megtalálja a jó lehetőségeket, az arra érdemes ingatlanokat.

  • Első pillantásra látja maga előtt a lakásban rejlő kialakítási lehetőségeket, kreatívan tervezi meg az élettereket. Élvezi azt, hogy meglát olyan dolgokat, melyre mások nem képesek, és fejben berendezi az ingatlant pár perc alatt.

  • Határozottan koordinálja a projekteket, tervezési és megvalósítási szakaszban is bevethető.

Mottója: Légy kreatív! Ispirálj másokat! És élvezd! – #becreative #inspireothers #enjoy

 

REFERENCIA