Román Péter

 

Román Péter 2006-ban kezdett bele a digitális fotózásba, rengeteg témát fotózott: különböző sportkat, magazin riportokat, esküvőket, a mindennapi életet, város- és tájképeket, esemény- és tárgyfotókat. 2013-ban szerzett OKJ-s fényképész végzettséget, majd 2016-ban egykori tanárai meghívták, hogy a fotótechnika elméleti modul oktatójaként legyen a csapatuk tagja.

 

Az ingatlanfotózás iránt korábban is érdeklődött, de 2018-ban, a home staging fotózásban találta meg a számára leginkább kézenfekvő témát és szakmai közösséget. Azért is, mert szeret szépen berendezett, hangulatos részletekkel tűzdelt tereket fotózni, és azért is, mert a home stager kollégák által felkészített lakásokban mindig céltudatosan és zökkenőmentesen tudott dolgozni.

Szereti a fotózás műszaki jellegét, személyes projektjeire is a technikai átgondoltság törekvése és a geometriai gondolkodásmód jellemző. Becsüli a szakmai profizmust, a csapatmunkát, és a közös munkával elért sikert.

 

Képein igyekszik az adott fények hangulatát, a terek természetességét megtartani, de nem riad vissza attól sem, hogy néhány távvezérelt vakuval derítse a képen sötétnek tűnő sarkokat.